Papokként Isten előtt…

Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az ő szolgálatára álljatok, neki szolgáljatok és áldozzatok. (2Krónika 29:11)

Izrael népét hosszú időn keresztül elnyomták és rendszeresen kifosztották ellenségei. Ezékiás király idejében azonban újra megtisztították a Templomot, és elkezdtek áldozatokat hozni az egyedüli, igaz Istennek. A lévitáknak és a papoknak meg kellett magukat szentelniük, hogy meg tudjanak állni az Úr előtt, és bemutathassák az áldozatokat. Ezékiás király ideje alatt Izrael újra felvirágzott, és az Úr megvédte őket minden ellenségüktől. Nagy öröm és szabadság uralkodott Izrael földjén, mert a nép együtt, közösen imádta az Urat. Isten pedig érezhetően megáldotta őket.
Mi is Isten szolgái vagyunk, nekünk is az a feladatunk, hogy szellemi áldozatokat hozzunk az Úrnak, hogy a mi népünknek is jól menjen a sora. Kiválasztott és megszentelt bennünket az Úr; Jézus vére által tisztára mosott bűneinkből, és így meg tudunk állni a mindenható Istenünk előtt. Nem szabad tehát hanyagoknak és gondatlanoknak lennünk!
A nemzetünk sajnos tévelyeg. Mindenki csak a saját dolgai után szalad; az önös érdekek elérése céljából vesződik; hajszolja az anyagi javakat. A bűnök hangja hangos és erőteljes: “Bármit tehetsz, minden megengedett! Menj csak nyugodtan a saját kedvteléseid után! Nincsen se bűntudat, se bűnök; se Isten, se ítélet! Mi magunk vagyunk minden dolog mércéje! Gazdagok és hatalmasok vagyunk, a legerősebbek!” – és már inognak is az alapok.
Sötét viharfellegek gyülekeznek nemzetünk felett. Ezért mi, akik Isten népe vagyunk, ébredjünk fel! Ne legyünk többé hanyagok! Hozzuk a dicséret, irgalmasság, imádat és közbenjárás áldozatát Isten, a mindenható Bíró elé! Az Úr nem fogja mindvégig csendben tűrni a gaztetteket, hanem magasra fogja emelni az Ő igazságát, hogy igazságot, jogosságot és megtisztulást hozzon.
Isten Temploma ma nem más, mint az Úr Jézus egész Gyülekezete, illetve egyénileg minden egyes hívő. Az ima és a közbenjárás Istent cselekvésre sarkallja. Szinte kézzel fogható módon közel hozza Őt hozzánk. Az Úr el tudja hárítani az ítéletet, és meg tudja nyitni az emberek szemét arra, hogy észrevegyék és megbánják bűneiket. Az imádkozók pedig fel tudják tartóztatni és távol tudják tartani az ítélet kardját népünktől.
Jézus Gyülekezete olyan, mint Noé bárkája: mindenki, aki ide bemegy, megmenekül. Erős, biztos helyzetünk van itt. Jézus Krisztusban Isten erős, rendíthetetlen alapra helyezett minket; kiválasztott minket; Jézus vére által megvásárolt, megtisztított és megszentelt bennünket. A feladatunk, hogy a dicséret és közbenjárás szellemi áldozatával járuljunk az Úr elé. Ne csüggedjünk: az Úr ma is itt van velünk! Egyedül csak Nála van igazi öröm, békesség, örvendezés és hála mindenkor. Igen, biztos menedékünk az Úr; ma is Őbenne rejtőzünk el.

Köszönöm, Úr Jézus, hogy kivontál engem a sáros fertőből. Megmentettél, megszabadítottál, megtisztítottál és meggyógyítottál. Téged imádlak, magasztallak és dicsérlek; a Te szent Nevedet akarom megismertetni embertársaimmal. Segíts, hogy tudjak értük ma is imádkozni és közbenjárni. Könyörülj rajtam, Uram!

Bibliaolvasási részek: Zsidókhoz írt levél 2, 1 – 18

Forrás: https://franklitauen.wordpress.com/2016/06/12/priester-vor-gott-12-06-2016/.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s